Robert Capát mindenki a 20. század egyik legnagyobb háborús fotósaként ismeri.

Ez a név azonban nem volt több, mint egy álnév, egy "álca", amely elrejtette a vágyat, hogy győzedelmeskedjen és felébressze a lelkiismeretet a fasizmus, a háború és az egyenlőtlenség által kimerített társadalomban.

Ki állt Robert Capa mítosza mögött, és mit akart közvetíteni a fotóival?

Ismerjük meg Robert Capa legemblematikusabb képeit, és fedezzük fel a háborús fotóriporteri zseni nagy rejtélyét.

Spanyol polgárháború: egy mítosz bölcsője

Robert Capa két nevet rejtett, egy férfi és egy női nevet: Friedmann Endre Ernő és Gerda Taro a spanyol polgárháború idején alkották meg ezt az álnevet, amellyel életük végéig aláírták fotóikat.

Lelkesedésük arra késztette őket, hogy megmutassák a háborúnak az egyszerű állampolgárokra gyakorolt összes hatását. Mint mindenki más, ők is hajlandóak voltak meghalni, és sokszor kockáztatták életüket, de a fényképezőgép volt az egyetlen fegyverük.

A fényképezést egyetemes nyelvként használták, hogy megmutassák a világnak a háború másik oldalát: a konfliktusnak a leggyengébb emberekre gyakorolt hatását.

Sajnos a mítosz megszületésének helyszíne volt a felelős a mítosz pusztulásáért: a fiatal Gerda Taro a polgárháború áldozatául esett, és a fronton halt meg, Robert Capa egy részét magával vitte.

A spanyol polgárháború idején Capa ott volt a harctereken, szemtanúja volt a különböző városokban elkövetett bombázások borzalmainak, és elkísérte azokat, akik a határokon kívül kerestek menedéket.

A csatatéren

Robert Capa "Egy milicista halála" című fotója.

Robert Capa (Gerda és Endre) egyik küldetése az volt, hogy a háborúról a köztársasági oldalról tudósítson.

Ennek fényében született meg a háborús fotográfia egyik leghíresebb mérföldköve, egyben az egyik legvitatottabb is: több mint 80 évvel a háború után az "Egy milicista halála" még mindig szembesíti a szakértőket, akik kételkednek abban, hogy montázsról van-e szó.

Egy katonát mutat, aki eltűnik a csatatéren, amikor egy golyó elkapja.

A fotó alanya csak egy újabb szám, amely egy hatalmas gabonamezőbe esik, amely a semmit szimbolizálja, egy levert test, amelyre a "természetes" fény ráesik, és árnyékot hagy maga mögött, mintha a halált üdvözölné.

A bombák közötti repülés

A háború alatt Robert Capa harcolóvá vált, szemtanúja és résztvevője volt a bombázásoknak, hogy megmutassa a világnak a konfliktus borzalmait.

Néhány legemblematikusabb fotóján olyan embereket ábrázolt, akik légitámadás közben bombák elől menekülnek. Ezek a képek a remegés és az elmosódás miatt figyelemre méltóak, a pillanat izgatottságát közvetítik, és a menekülés érzetét közvetítik a néző számára.

Általában ezek olyan filmhíradói felvételek, amelyek a lakosságot ért borzalmakat és állandó feszültséget mutatják be, amikor a riadó hangja arra figyelmeztette őket, hogy meneküljenek biztonságba.

Menedéket keresve

Robert Capa fotója a polgárháború alatti menekültekről.

Capa úgy örökítette meg a menekültek odüsszeiáját, ahogyan még soha senki nem tette. Egy olyan témát, amely nem maradt a múltban. Ha ma lencsevégre kaphatná a világot, akkor is a kétségbeesést mutatná meg nekünk. Mert a menekültekről készült képei, bár időben távolinak tűnnek, közelebb vannak, mint valaha.

A konfliktus egyik legszomorúbb arcának feltárásával akarta elérni a nézőt, olyan fotókkal, amelyeken a főszereplők arcán a gyötrelem és a kétségbeesés látható.

Háborútól háborúig

Robert Capa fotósorozata a D-napról.

Ha a fotóid nem elég jók, az azért van, mert nem mentél elég közel.

Capa e nyilatkozatai megerősítik háborús fotós professzionalizmusát. Nagyon jól meghatározzák ezt a "Csodálatos 11" néven ismert fotósorozatot is, amely a csatatér "gyomrából" készült.

A spanyol polgárháború után Friedmann Endre Ernő Robert Capa álnéven tudósított a második világháborúról, és az utókorra hagyta az 1944. június 6-án a normandiai partokon lezajlott, úgynevezett D-napról készült nagyszerű riportját.

A képek a borzalmat mutatják, a tökéletlen képkockákkal és a fényképezőgép rázkódásával, de mégis kiegyensúlyozott fotók a katonákról és a vízben úszó, lerombolt hajókról, a béna testek mellett.

A D-nap után Robert Capa 48 órán át "hivatalosan" halott volt, ezalatt az idő alatt úgy vélték, hogy nem élte túl a mészárlást.

Egy "beteljesült" álom

Capa egyszer bevallotta, hogy egyik legnagyobb vágya az volt, hogy "munkanélküli háborús fotóriporter legyen".

A második világháború befejezése után megvalósíthatta álmát. 1947-ben a "béke" időszakát követően más fotósokkal együtt megalapította a Magnum Photos neves fotóügynökséget. Ebben az időszakban fotóinak témája a háború és a művészvilág között váltakozott.

1948 és 1950 között Capa dokumentálta Izrael függetlenségi háborúját, és ennek következtében a bevándorlási hullámokat és a menekülttáborokat. 1948-ban Irwin Shaw íróval közösen létrehozta a "Jelentés Izraelről" című könyvet, Robert fotóival és Irwin szövegével.

Aztán 1954-ben dokumentálta azt, ami fotósként az utolsó élménye lett: az indokínai háborút.

1954. május 25-én Friedmann Endrét akna ölte meg, és vele együtt Robert Capa mítosza is eltávozott, több ezer, fényben elmesélt történetet hagyva maga után.

Robert Capa életrajza

Friedmann Ernő Endre és Taro Gerda Robert Capa művésznevén bujkált.

A zsidó származású Endre 1913. október 22-én született Magyarországon. Tinédzserként kezdett érdeklődni a fotózás iránt.

1929-ben a hazájában kialakult politikai helyzet miatt emigrációba kényszerült, miután elfogták, miközben részt vett egy fasiszta rezsim elleni tüntetésen. Előbb Berlinbe, majd Párizsba menekült, ahol riporteri állást kapott, és lopott riportot készített Leó Trockijról. Ő volt a felelős a párizsi népfront mozgósításáról szóló tudósításért is.

1932-ben találkozott Gerda Pohorylle, alias Gerda Taro, 1910-ben Németországban, zsidó családban született háborús fotós és újságíró, aki a nácik hatalomra kerülésekor úgy döntött, hogy Párizsba költözik.

Hamarosan Endre és Gerda érzelmi kapcsolatba kerültek. Mivel fotós életük nem fedezte a szükségleteiket, úgy döntöttek, hogy kitalálják a Robert Capa márkát, egy álnevet, amellyel képeiket értékesítették. Gerda feladata volt Robert Capa, egy állítólag gazdag és híres amerikai fotós képviselete.

A spanyol polgárháború kitörésével mindketten Spanyolországba költöztek, hogy tudósítsanak a konfliktusról, és Robert Capaként írták alá magukat, így nehéz megkülönböztetni, hogy melyik fotó kitől származik.

1937. július 26-án Gerda munka közben, a harctéren halt meg, Endre pedig Robert Capa márkája alatt dolgozott tovább 1954 májusában bekövetkezett haláláig.