Ádám teremtése Michelangelo Buonarroti egyik freskója, amely a Sixtus-kápolna boltozatát díszíti. A jelenet az első ember, Ádám eredetét ábrázolja. A freskó az ószövetségi Teremtés könyve alapján készült kilenc jelenetből álló képrészlet része.

Az olasz reneszánsz szellemiségének egyik legreprezentatívabb műve, az ember teremtésének ábrázolásmódja miatt. A Teremtő antropomorf képe, a szereplők közötti hierarchia és közelség, Isten megjelenési módja, valamint Isten és az ember kezének éppoly eredeti, mint forradalmi gesztusa kiemelkedik. Lássuk, miért.

A Ádám teremtése Michelangelo által

Michelangelo: Ádám teremtése 1511, freskó, 280 × 570 cm, Sixtus-kápolna, Vatikánváros.

A jelenet azután játszódik, hogy Isten megteremtette a fényt, a vizet, a tüzet, a földet és a többi élőlényt. Isten minden teremtő energiájával közeledik az emberhez, egy mennyei udvar kíséretében.

Ez a kreatív energia intenzív dinamizmust kölcsönöz a jelenetnek, amelyet az egész kompozíciót átszövő és vizuális ritmust teremtő hullámzó vonalak még jobban kiemelnek. A testek térfogatán végzett munkának köszönhetően egyfajta szobrászati érzéket is nyer.

Az ikonográfiai leírás a Ádám teremtése

A fő kép egyetlen síkban mutat be minket, amelynek két részét egy képzeletbeli átló választja el, ami megkönnyíti a hierarchia felállítását. A bal oldali sík a meztelen Ádám jelenlétét ábrázolja, aki már kialakult, és arra vár, hogy az élet ajándékával leheljük be. Így látjuk Ádámot, amint egy földi felületen heverészik, a gravitáció törvényeinek alávetve.

A felső felét a levegőben lebegő alakok csoportja uralja, utalva természetfeletti jellegükre. Az egész csoportot rózsaszín köpenybe burkolja, amely felhőként lebeg az égen. Úgy néz ki, mint egy átjáró a föld és az égi rend között.

A csoporton belül a Teremtő emelkedik ki az előtérben, kerubok által támogatva, miközben karját egy nőre teszi, aki talán Éva, aki a sorára vár, vagy talán a tudás allegóriája. Bal kezével a Teremtő a vállánál fogva tart egy gyermeknek vagy kerubnak tűnő tárgyat, amely egyesek szerint a lélek lehet, amelyet Isten fog Ádám testébe lehelni.

A két síkot mintha a kompozíció központi elemét képező kezek kötnék össze: a kezek a kinyújtott mutatóujjakkal a két alak közötti kapcsolatra nyílnak.

Az emberiség teremtésére vonatkozó bibliai források

A Sixtus-kápolna boltozata, amely a Genezis kilenc jelenetét tartalmazza. Pirossal, a jelenet Ádám teremtése.

Az ábrázolt jelenet a festő nagyon unortodox értelmezése a Teremtés könyvének, amely az ember teremtésének két változatát tartalmazza. Az első szerint az 1. fejezet 26-27. verseiben az ember teremtése a következőképpen történik:

Isten így szólt: "Teremtsünk embert a mi képünkre, a mi hasonlatosságunkra; és a tenger halai, az ég madarai, a marhák, a föld vadállatai és minden csúszómászó állat, amely a földön csúszik, legyenek neki engedelmesek." És Isten megteremtette az embert a maga képére, Isten képére teremtette, férfinak és nőnek teremtette őket.

A második változatban, amely a 2. fejezet 7. versében található, a Teremtés könyve a következőképpen írja le a jelenetet:

Akkor az Úristen megformálta az embert a földből származó agyagból, és az orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.

A bibliai szövegben nincs utalás a kézre. Van azonban utalás az agyag megformálására, ami nem más, mint a szobrászat, és a szobrászat Michelangelo művész fő hivatása. Nem csoda, hogy erre összpontosította figyelmét. A Teremtő és teremtménye, akik egyenlőek a teremtés képességében, csak egy dologban különböznek egymástól: Isten az egyetlen, aki életet adhat.

A Teremtés a Genezis szerint az ikonográfiai hagyományban

Balra : Ádám teremtése a szicíliai Monreale székesegyház építési ciklusában, Szicília, 12. század. Központ Szent Lajos Biblia, Párizs, 13. század, Toledói katedrális, fol. 1. Jobbra Ádám és Éva bemutatása a paradicsomi táblán, A földi örömök kertje , 1500-1505.

Irene González Hernando kutató szerint a teremtés ikonográfiai hagyománya általában háromféle:

1. a narratív sorozat;
2. a Kozmokrátor (Isten allegorikus ábrázolása, mint geometrikus vagy matematikus a teremtő eszközeivel);
3. Ádám és Éva bemutatása a paradicsomban.

Azoknál, akik a Genezis elbeszéléssorozatát választják, a teremtés hatodik napja (amely az ember teremtésének felel meg) különös figyelmet kap a művészek részéről, mint Michelangelónál. González Hernando azt mondja, hogy szokás szerint:

A teremtő, általában a szír Krisztus alakjában, megáldja teremtését, amely egymást követő fázisokban fejlődik.

A továbbiakban a kutató hozzáteszi:

Így találjuk Istent, amint agyagból formálja az embert (pl. Rodostói Szent Péter Bibliája, 11. század), vagy életet lehel belé, amit egy fénysugár jelez, amely a teremtőtől a teremtmény felé tart (pl. Palermo és Monreale, 12. század), vagy, mint Michelangelo ragyogó teremtésén a Sixtus-kápolnában..., az Atya és Ádám mutatóujjainak egyesülésével.

Ugyanez a kutató azonban arról tájékoztat, hogy a középkorban, a reneszánsz közvetlen előzményében az eredendő bűnre utaló jelenetek nagyobb jelentőséggel bírtak, mivel hangsúlyozni kellett a bűnbánat szerepét a megváltásban.

Ha addig a teremtés kedvelt jelenetei inkább Ádám és Éva paradicsomi jeleneteire korlátozódtak, Michelangelo választása egy ritkábban előforduló ikonográfiai típusra, amelyet új jelentésekkel egészített ki, a megújulás vágyát mutatja.

A Teremtő arca

Giotto: Az ember teremtése 1303-1305, Scrovegni-kápolna, Padova.

Az ilyen ikonográfiai modellnek vannak előzményei, mint például a következők Az ember teremtése Giotto 1303 körül készült, és a padovai Scrovegni-kápolnát díszítő freskócsoport része.

Vannak fontos különbségek, amelyek közül az első a Teremtő arcának ábrázolásában rejlik. Nem volt túl gyakori, hogy az Atya arcát ábrázolták, de amikor igen, akkor gyakran Jézus arcát használták az Atya képeként.

Amint a fenti képen láthatjuk, Giotto hű maradt ehhez a konvencióhoz, míg Michelangelo vette a bátorságot, és Mózes és a pátriárkák ikonográfiájához közelebb álló arcot rendelt hozzá, ahogyan az már néhány reneszánsz műben is előfordult.

Kezek: eredeti és transzcendens gesztus

A másik különbség Giotto példája és Michelangelo freskója között a kezek gesztusaiban és funkciójában van. Ádám teremtése Giottónál a Teremtő kezei a teremtett művet megáldó gesztust ábrázolják.

Michelangelo freskóján Isten jobb keze nem az áldás hagyományos gesztusa. Isten aktívan mutatja mutatóujját Ádámra, akinek ujja alig van felemelve, mintha arra várna, hogy élet költözzön belé. Így a kezek inkább csatornának tűnnek, amelyen keresztül az életet lehelik ki. A sugár formájában sugárzó fény hiánya erősíti ezt az elképzelést.

Minden jel arra mutat, hogy Michelangelo azt a pillanatot ábrázolta, amikor Isten készül életet adni "keze munkájának".

Érdekelheti a következő témák: Reneszánsz: történelmi kontextus, jellemzők és művek.

A Ádám teremtése Michelangelo által

Már most láthatjuk, hogy Michelangelo nem engedelmeskedett egy ortodox gondolkodásmódnak, hanem saját plasztikai, filozófiai és teológiai reflexióiból alkotta meg képi univerzumát. Na, de hogyan értelmezzük?

Kreatív intelligencia

A hívő szemszögéből nézve Isten teremtő intelligencia. Nem meglepő tehát, hogy az egyik értelmezés a Ádám teremtése Michelangelo munkássága erre a szempontra összpontosít.

1990 körül Frank Lynn Meshberger orvos párhuzamot vélt felfedezni az agy és a Teremtő csoportját beburkoló rózsaszín köpeny alakja között. A tudós szerint a festő szándékosan utalt volna az agyra, mint a világegyetemet rendező magasabb intelligencia, az isteni intelligencia allegóriájára.

Ha Frank Lynn Meshbergernek igaza lenne, akkor a köpeny a földi és a szellemi dimenziókat összekötő ablak vagy portál helyett inkább a Teremtő Isten mint a természetet rendező magasabb intelligencia koncepciójának ábrázolása lenne. De még ha ésszerűnek és valószínűnek is tűnik, csak magának Michelangelónak egy feljegyzése - egy szöveg vagy munkarajzok - igazolhatná ezt a hipotézist.

Antropocentrizmus a Ádám teremtése

A kezek részlete Michelangelo Ádám teremtése című képén, Sixtus-kápolna. Figyeljük meg Isten kezének aktív jellegét (jobbra) és Ádám kezének passzív jellegét (balra).

Michelangelo freskója mindenesetre a reneszánsz antropocentrizmus élénk kifejeződéseként tűnik ki. A két alak, Isten és Ádám között kétségtelenül hierarchikus kapcsolatot láthatunk a teremtőt teremtménye fölé emelő magasság miatt.

Ez a magasság azonban nem függőleges, hanem egy képzeletbeli átlós vonalra épül. Ez lehetővé teszi Michelangelo számára, hogy valódi "hasonlatosságot" teremtsen a Teremtő és teremtménye között; lehetővé teszi, hogy világosabb értelemben ábrázolja a kettő közötti kapcsolatot.

Ádám képe mintha az alsó síkba vetített tükörkép lenne. A férfi keze nem folytatja az Isten karja által rajzolt átlós lejtő lejtését, hanem mintha diszkrét hullámzással emelkedne, a közelség érzetét keltve.

A kéz, a plasztikusművész munkájának alapvető szimbóluma a teremtő elv metaforájává válik, amelyből az élet ajándéka közvetítődik, és egy ferde tükörkép jön létre a teremtett mű új dimenziójában. Isten az embert is teremtővé tette.

Isten, akárcsak a művész, megjelenik műve előtt, de az őt beburkoló köpeny és az őt hordozó kerubok dinamizmusa jelzi, hogy hamarosan eltűnik a színről, hogy műve tovább élhessen transzcendens jelenlétének hűséges tanúságtételeként. Isten művész, és az ember, akárcsak Teremtője, szintén művész.

Érdekelheti Önt:

• 9 mű, amely Michelangelo páratlan zsenialitását mutatja be.

Hivatkozások

González Hernando, Irene: La creación, Revista Digital de Iconografía Medieval, vol. II, nº 3, 2010, pp. 11-19.

Dr. Frank Lynn Meshberger: Michelangelo Ádám megteremtésének neuroanatómiai alapú értelmezése, JAMA , 1990. október 10., 264. kötet, 14. szám.

Eric Bess: Ádám teremtése és a belső birodalom - Napló A nagy korszak 2018. szeptember 24.